VÁLLALAT

Adománnyal segített a Würth

szerda, 22 július 2020 05:39 Írta

Félmillió forintos maszkcsomag Tatabányának

Azt követően, hogy május végén Tatabányán nyitotta meg 13. magyarországi shopját – az új koncepciónak megfelelően elegáns és egységes külső megjelenéssel és belső elrendezéssel – a Würth Szereléstechnika Kft., a vállalat jóvoltából ezen a héten is ünnepi pillanatok részesei lehettünk Komárom-Esztergom megye székhelyén. Ezúttal azonban a Polgármesteri Hivatalban.

A jövőre 30 éves Reinhold és Carmen Würth Alapítvány a járványhelyzetben is szem előtt tartja a társadalmi felelősségvállalás fontosságát. Mivel a többszörösen hátrányos helyzetben lévő, otthonokban nevelkedő gyermekek hagyományos nyári üdültetése idén a koronavírus miatt elmaradt, az alapítvány kuratóriuma úgy határozott: a jelen körülményekhez alkalmazkodva is talál módot arra, hogy segítsen a leginkább rászorulókon. A Würth Shopnak helyet adó magyar városok közül első körben Szombathely részesült maszkadományban, másodikként pedig Tatabánya. Dr. Horváth Sándor, a Reinhold és Carmen Würth Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Vig Richárd, a Würth Szereléstechnika Kft. marketing vezetője adta át a félmillió forint értékű egészségügyi maszkokat tartalmazó csomagokat Szücsné Posztovics Ilona polgármesternek, valamint Mecsei Ilonának, a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények igazgatójának.

A tatabányai városvezető a köszönet szavai után arról beszélt, hogy jelen helyzetben, amikor a környező országokból járványügyi szempontból ismét rossz hírek érkeznek, a készültség fenntartása alapvető érdek, ezért is nagyon fontos a Würth biztosította 2500 darab védőeszköz. Szücsné Posztovics Ilona a járvány pozitívumaként említette a városban kialakult összefogást, valamint azt a kényszer szülte szociális feltérképezést, melynek eredményeként száznál is több, gondoskodásra szoruló idős ember került a szakemberek látókörébe.

Mindezt megerősítette a helyi egyesített szociális intézmények vezetője is, akitől megtudtuk, hogy 11 telephelyen összesen 318 munkatársuk dolgozik – és viseli gondját ezernél is több embernek. Mint mondta, összesen 267 férőhellyel két idősotthont is működtetnek, ahol a veszélyhelyzetben látogatási és kijárási tilalom alkalmazásával oldották meg, hogy a koronavírus ne fertőzhesse meg az ott élőket. A szigorú korlátozás mára (egyelőre) a múlté, ám a 20 ágyas izolációs teret továbbra is fenntartják, s ha valaki lázas, oda azonnal elkülönítik. Mecsei Ilona szerint nagy segítség számukra a maszkadomány, melyet jórészt a bentlakásos intézményeikben dolgozó munkatársaik használnak majd a napi feladataik elvégzése során – de a védőeszközből igyekeznek majd tartalékolni is, amennyit csak tudnak.

©2020 Würth Szereléstechnika Kft.

Keresés