VÁLLALAT

Würth Kft.: 30 éve a magyar piacon

péntek, 23 március 2018 18:49 Írta

A vállalat története elválaszthatatlanul összeforrt Prof. Dr. h. c. mult. Reinhold Würth személyével, aki egy kétszemélyes csavar nagykereskedésből a teljes világot behálózó, hatalmas vállalatcsoportot épített ki. Több mint 80 országban van jelen és több mint 76.000 munkatárs segítségével áll ügyfelei rendelkezésére.

A Würth elsőként Magyarországon jelent meg Kelet-Európában: 1988-as alapítását követően a hazai szereléstechnikai piac vezetőjévé vált.

A cég 4 fős vállalkozásként indult a rendszerváltás idején, tevékenysége kezdetben a gépjárműiparra korlátozódott. A gyors fejlődés azonban lehetővé tette a 90-es évek elején a fémipari és a faipari üzletág elindulását is.

A vállalat az ezredforduló idején további üzletágakkal bővült, elsőként az építőipari divízióval, majd 2004-ben a főként logisztikai megoldásokkal foglalkozó industrie divízióval.

A Würth 2007-ben új kereskedelmi csatornát nyitott, és életre hívta a telefonos kapcsolattartók csoportját, hogy még szélesebb körben állhasson partnerei rendelkezésére.

2008-ban kereskedelmi spektrumának bővítése érdekében országos üzlethálózat kiépítésébe kezdett. Tíz év leforgása alatt, 2018-ra már az ország 9 pontján vannak jelen Würth Shopok.

Ezt követően a piac folyamatos változása és az ügyfelek igényei alapján további speciális szolgáltatások kerültek bevezetésre. Az igényre, hogy további erőforrások szabaduljanak fel, és egyszerűen lehessen adatokat kinyerni a termelésről a vállalat olyan megoldásokkal reagált, mint a Würth automata, egyedi online megoldások, a szállítási lehetőségek bővülése. A Würth filozófiája, hogy nem csak termékeket értékesít, hanem teljes körű és megfelelő megoldásokat kínál egy-egy feladatra.

Az internet térnyerése a fogyasztók vásárlási szokásait is befolyásolta. Lépést tartva az informatikai fejlődéssel, és a megváltozott ügyfél igényekkel, a Würth 2016-tól elindította online kereskedelmi csatornáját.

Üzleti sikerei mellett vállalati kultúrájának alapja, hogy a társadalom hasznos tagjaként legyen jelen a piacon. A Reinhold és Carmen Würth Alapítványon keresztül részt vállal hátrányos helyzetű gyermekek és időskorúak segítésében, az oktatás támogatásában. A Würth szerint a művészeti mecenatúra mellett a profi sport támogatása az, amely hasonlóan erős kapcsolatot képes teremteni az emberek között. Ennek megfelelően számos sportág és sportoló élenjáró támogatója.

Napjainkra a Würth Szereléstechnika Kft. az egykori 4 fős vállalkozásból egy közel 300 főt foglalkoztató vállalattá nőtte ki magát. Ennek a létszámnak közel kétharmadát az értékesítők teszik ki, elsősorban ez a háttér jelenti a vállalat sikerének kulcsát.

Azok, akik ma kapcsolatba kerülnek a vállalattal, ennek a folyamatos fejlődésnek az eredményét, a legmagasabb minőséget tapasztalják, ami a Würth termékeinek, szolgáltatásainak és dolgozóinak közös nevezője.

Büszkén tekintünk vissza az elmúlt 30 évre. Születésnapunk alkalmából kijár a köszönet minden munkatársunknak lelkiismeretes munkájáért, ami ilyen szép eredményekre vezetett minket, és természetesen ügyfeleinknek választásukért és hűségükért.

Ünnepeljük együtt a cég 30 éves jubileumát!

Tari László

ügyvezető igazgató

©2019 Würth Szereléstechnika Kft.

Keresés