VÁLLALAT

KAPCSOLATBAN VAGYUNK – Profik versenyben

hétfő, 21 október 2019 07:03

Biatorbágy elsősorban a Magyarországon egyedülálló páros vasúti völgyhídjáról ismert. Mi azonban nem vonatok, hanem kamionok és autóbuszok miatt keressük fel a Pest megyei várost. Úti célunk ugyanis a Scania magyarországi központja, ahol a gyári képviseletet és a márkaszervizt egy helyen találjuk. Vendéglátónk Gál Attila, a Scania Hungária Kft. régió igazgatója.

A svéd Scania 2014 óta a Volkswagen-csoport száz százalékos tulajdonában van, a Scania Hungária Kft. leányvállalatként Magyarországon a Scania-termékek hivatalos importőrének számít. A kamionos cégek közül ez a társaság volt az első, amely az országban saját tulajdonú szervizhálózatot épített ki, s amely jelenleg a biatorbágyi mellett öt saját tulajdonú kirendeltséggel és egy kaposvári szerződött partnerrel rendelkezik. A Scania Hungária Kft. a prágai központtal működő közép-kelet-európai régióhoz tartozik, melynek Magyarország mellett Csehország és Szlovákia a tagja.

Gál Attila - régió igazgató

– 2010-ben jöttem a céghez, amikor a válság még rányomta a bélyegét a mindennapokra. Alacsonyabb értékek jellemezték a munkatársi létszámot, de az értékesítés és szervizelés darabszámait is – kezdi Gál Attila, megjegyezve, hogy ezekben a mutatókban azóta folyamatos az előrelépés. – Persze, nem csupán mennyiségben fejlődtünk, belső minőségi fejlesztéseinknek köszönhetően a szolgáltatásunk színvonalát tekintve is. Működésünkben egyértelműen arra törekszünk, hogy ügyfeleink elvárásainak maximálisan eleget tudjunk tenni. Az általunk nyújtott prémiumszolgáltatáshoz olyan beszállítókra van szükségünk, melyek hasonló színvonalon szolgáltatnak, s hasonlóképpen gondolkoznak.

A Würth ilyen, pátoszosan fogalmazva az egyik legnagyobb és az egyik legmeghatározóbb partnerünk. Azt sem titkolom, hogy a Würth cégre jellemző hozzáállás, mentalitás és a nagyfokú rugalmasság mindig is közel állt hozzám.

A régióigazgató úgy véli: nagyra kell értékelni egy olyan partnert, amely széles portfolióval rendelkezve egy forrásból képes megoldani az ügyféligényeket, ráadásul minőségi megoldásokkal és termékekkel. Mint megtudjuk, a szerinte ebbe a körbe tartozó Würth többek között ORSY polcrendszerrel és járműberendezéssel, valamint gépjármű-diagnosztikai rendszereivel is segíti a márkaszerviz tevékenységét. – Ha kérünk valamit, teljesítik. Ha kérdezünk valamit, arra válaszolnak.

A Würth-kapcsolatunk véleményem szerint egy win-win szituáció, melyben mindkét fél megtalálja a maga számítását, s amely mindig a közös megoldáskeresés irányába mutat.

©2019 Würth Szereléstechnika Kft.

Keresés