TERMÉKEK

Igényes, gyors megoldás azoknak, akiknek az idő érték

kedd, 16 április 2019 12:31 Írta

A direktrögzítés 10-szer gyorsabb rögzítést eredményez, mint a hagyományos dübelezés, popszegecselés vagy szegezés. Egy készülék elegendő a teljes rögzítési folyamat kivitelezéséhez, nincs szükség fúrógépre, fúrószárra, kalapácsra, csavarozógépre, behajtóhegyekre és a fúrás során keletkező por miatt sem kell külön eszköztárat felvonultatni. Tiszta, elegáns, gyors megoldás.

Kialakulása a hajózáshoz köthető. Régen a hajóknál vitorlavásznat használtak a lékek javítására. Az acéltestű hajók megjelenése azonban már egy újabb technológiát igényelt. Ezek a változások indították el a direktrögzítés kialakulását. Az első megoldások még igen kezdetlegesek voltak. A hibát egy acéllemez rögzítésével hárították el. Ekkor azonban még szegbelövésről beszélhetünk, miután a szeget a puskaelv alapján lőtték rá a felületre. Csak később fejlesztették ki azt a dugattyús technológiát, ami napjainkban is használatos. A szegbeverésnél az energiát szolgáltató anyag és a szeg között helyezkedik el a dugattyú (energiát átadó tárgy), amely a mozgását az eszközben irányítva, korlátozottan tudja végezni.

A direktrögzítés előnyeinek áttekintése 

  • A direktrögzítés 10X gyorsabb rögzítést eredményez, mint a hagyományos dübelezés vagy popszegecselés.
  • Használatához nincs szükség elektromos hálózatra vagy levegős rendszerre
  • egy készülék elegendő a teljes rögzítési folyamat kivitelezéséhez
  • pormentes munkakörnyezetet biztosít
  • tiszta, elegáns, gyors megoldás

 

 A készülék lehet:

  • patronos
  • gázpatronos
  • levegős üzemeltetésű

©2019 Würth Szereléstechnika Kft.

Keresés